Reggel Ádám telefonjának a csörgésére ébredtem. Olyan jó hogy nem lakik messze a sulitól, mert akkor így legalább nem kellett korán kelnünk. Ráértünk csak negyed 9-kor kelni. Mivel nálunk a suli csak 9-kor kezdődött.
Miután felkeltem láttam hogy Ádám már nincs mellettem. Ezek szerint ő már lent van. Tehát én is lementem a konyhába. És igazam volt. Ádám már lent várt és mikor meglátott rögtön felállt az asztaltól.
-Jó reggelt Lili.-köszönt nekem.
-Neked is.-mondtam.
-Kérsz egy kávét? Vagy valami reggelit??-kérdezte kedvesen.
-Aham!! Az most nagyon jól esne.-mondtam.
-Rendben. Akkor kapsz egy kis kávét és mondjuk müzlit.
-Oké az tökéletes lesz.-mondtam elpirulva, mert iszonyú kedves volt.
-Hogy szereted a kávét??-kérdezte.
-Három kanál cukor és tej, de lécci ne melegítsd meg.-mondtam el neki a kéréseimet.
-Rendben.-mondta.
-Te nem eszel??-kérdeztem.
-Én már ettem.-mondta miközben rám mosolygott.
Imádom amikor mosolyog, olyan nagyon aranyos. Főleg hogy vannak olyan kis gödröcskéi. Ahh.
Elkészítette a kávét és a müzlit és oda adta nekem.
-Köszönöm.-köszöntem meg kedvesen.
-Bármikor.-mondta.
Miután megettem megköszöntem még egyszer a reggelit és mondtam Ádámnak hogy elmegyek és lezuhanyzok.
Ezzel készen is lettem olyan 1o perc alatt. Megfürdés után felvettem a tegnapi ruhát (sajnos nem volt más választásom) és feltettem magamra egy kis sminket. Mikor kimentem és vissza mentem a konyhába nem találtam ott senkit. Először azt hittem hogy Ádám itthon hagyott és nélkülem ment el a suliba. De aztán zajt halottam a lépcső felől és hirtelen oda kaptam a fejem. Láttam hogy ez a kis cukiság jön le a lépcsőn két hátizsákkal a kezében és mikor oda ért elém oda adta az egyik táskát.
-De édes vagy.! Köszi.-mondtam majd adtam neki egy puszit.
-Nincs mit.-ölelt megy ő is.
-Na de menjünk...-mondtam kicsit unottan mert semmi kedvem nem volt suliba menni.
-Jól érzed magad??-kérdezte kicsit félve mert látta rajtam hogy valami baj van.
-Igen, igen csak semmi kedvem suliba menni.-mondtam.
-Nem szeretnél itthon maradni?? Egy nap kis pihenő neked sem árt.-mondta.
-Hát nem tudom..jó lenne de a szüleim nem hiszem hogy boldogak lennének.-mondtam szomorúan.
Figyelj akkor azt fogjuk csinálni hogy....Te most szépen itthon maradsz, én meg szólok a szüleidnek hogy ma nem mentél suliba mert nem érezted jól magad.-mondta és elvette tőlem a táskát amit ledobott a kanapéra.
-Biztos hogy ez jó ötlet??-kérdetem félve.
-Igen jó ötlet. Amint haza értek megadom a leckét és haza viszlek.-mondta majd megsimogatta az arcomat.
-Hát rendben.-mondtam.
-Na nyomás fel, feküdj le.-küldött fel a szobába.
-Rendben, rendben megyek már.-nevettem el magam.
Ádám elment a suliba én pedig felmentem a szobájába. Nem nagyon tudtam mit csinálni mert hát azért mégsem tehettem meg azt hogy elkezdek kutakodni a cuccai között. Az nem lenne valami szép dolog. Így hát nem tehettem mást minthogy ledöltem az ágyra és megpróbáltam elaludni. Azt hiszem hogy sikerült aludnom egy picit mert mikor kinyitottam a szemem azt vettem észre hogy valaki fogja a derekamat. Kinyitottam a szemem és láttam hogy mellettem fekszik Ádám és cukin engem figyel.
-Már itthon is vagy??-kérdeztem meglepetten.
-Hogy érted azt hogy máris?? Már 4 óra van.-mondta nevetve.
-Hogy micsoda???-kérdeztem elképedve.
-Jól halottad.-mondta nagy mosollyal az arcán.
-Hát ez kész. Jó sokáig aludtam.-mondtam.
-Igen.-mondta.
-Na de akkor lécci add meg a leckét és itt megcsinálom gyorsan, és megyek is haza.-mondtam.
-Rendben.-mondta.
Mintha a hangjában lett volna valami kis szomorúság. Lehet hogy azért mert nem maradok ott nála. De el kell fogadnia hogy csak barátok vagyunk.
Miután megcsináltuk a leckét és tanultunk picit holnapra (vagyis csak én tanultam ő inkább zenét hallgatott) azután lementünk és elindultunk hozzánk.
*A kapu előtt*
-Biztos hogy nem szeretnél bejönni??-kérdeztem.
-Igen, biztos.-mondta.
-Hát rendben, de nem tudom hogy mikor megyek suliba mert anya holnap visz orvoshoz.-mondtam szomorúan.
-Rendben, de azért majd minden nap átjövök hogy megtudjam hogy hogy vagy és hogy oda tudjam adni a leckét.
-Okés. Köszönöm hogy így aggódsz értem.
-Nincs mit köszönnöd.
Ott álltunk a kapunkban és néztük egymást. És egyszer csak azt vettem észre hogy az ajkai az enyéimen vannak. Nem tudom hogy mit érezhettem abban a percben. Elhúzódtam tőle.
-Lili....bocsáss meg....én...én nem akartam...-mondta hebegve.
-Semmi baj...de nekem most már be kell mennem.
Meg sem vártam a válaszát. Rögtön beszaladtam a házba. Becsaptam magam mögött a bejárati ajtót ezzel is jelezve a szüleimnek hogy megjöttem.
-Kicsim.!! Jaaj de jó hogy itthon vagy.!-szaladt ki hozzám a nappaliba anya.
-Szia anya.!
-Kicsim....minden rendben??-kérdezte aggodalmasan.
-Igen persze, de most inkább felmennék a szobámba.-mondtam.
-Hát rendben ahogy gondolod. De holnap mindenképpen elviszlek orvoshoz.-mondta anya.
-Rendben.
És felmentem a szobámba. Nem tudtam másra gondolni mint a csókunkra....egyszerűen nem tudtam normálisan gondolkozni..nem tudtam hogy mit csináljak. szeretem Ádámot..de csak barátként. Úgy döntöttem hogy bekapcsolom a zenét a telómon beteszem a fülhallgatót a fülembe és zene hallgatás közben alszok.
Az egyik kedvenc számomat hallgattam:
A One Directiontól a You&I-t. Mindig ezt a számot hallatom ha valami bánt, vagy csak egyszerűen le szeretnék nyugodni. És ez most sem volt másképp. Elindítottam a zenét..és elaludtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése